Változó perspektívák – Közép-Európa 1.

A DOSZ Történelem- és Politikatudományi Osztály Változó perspektívák – Közép-Európa című tavaszi előadássorozatának keretében közép-kelet-európai történelemmel foglalkozó doktoranduszok új kutatási eredményeit mutatjuk be.

Az előadássorozat első alkalmán Szokola László (ELTE BTK TDI Középkori magyar történelem doktori program) Magyar katonák lengyel földön és lengyel katonák magyar földön a 16. század első felében című előadásában az 1500-as évek első évtizedeinek lengyel-magyar kapcsolataiba nyújt betekintést.

A magyar katonaság legkorábbi lengyelországi szerepével kapcsolatban általában Báthory István erdélyi fejedelem lengyelországi uralma, valamint az általa végrehajtott reformok jutnak először eszünkbe. Kevésbé ismert, hogy a 16. század első felében a Magyar Királyság és a Lengyel Királyság szoros kapcsolatainak köszönhetően jelentős számú magyarországi eredetű katona szolgált a lengyel hadseregben, illetve többször érkeztek lengyel csapatok a magyar királyok támogatására. Ennek megfelelően a két királyság hadseregének rövid bemutatása után az előadás két fő kérdéskörre koncentrál. Az elsőben arra keressük a választ, hogy mik voltak azok az okok, amik a magyarországi katonák lengyel szolgálatba szegődéséhez vezetettek, milyen hatást gyakoroltak ezek a katonák a lengyel hadseregre, és hogyan emlékeztek meg róluk az elbeszélő források. Az előadás második felében pedig a magyar szolgálatban álló, illetve a magyar királyoknak a megsegítésére küldött lengyel csapatok történetét követjük végig.

* * *

Szokola László mesterszakos tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem szlavisztika szakának lengyel szakirányán szerzett alapszakos diplomát. Jelenleg az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának negyedéves doktorandusza. Kutatási területe alapvetően a késő középkori magyar hadtörténelemhez kötődik, így ezzel kapcsolatban aktívan foglalkozik a magyar–lengyel történelmi kapcsolatok különböző kérdéseivel is. Doktori disszertációját a magyar városok késő középkori katonaságából írja. Előadása során az Információs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-1 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának, továbbá a Wacław Felczak Alapítvány Jagelló ösztöndíjának szakmai támogatásával végzett kutatásainak eredményére összpontosít.

* * *

Az előadás kezdetének időpontja: 2021. március 16. 18:00

Felkért hozzászóló: Prof. Dr. Bagi Dániel tanszékvezető egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék)

Helyszín: az előadás online, Google Meet-en kerül megrendezésre, melyre minden érdeklődőt hívunk és várunk. A Meet-szoba az alábbi linken keresztül lesz elérhető: https://meet.google.com/doa-srrm-cht.

További információ a program Facebook-eseményében.

(Az esemény a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztály szervezésében, a Nemzeti Tehetség Program NTP-FKT-M-20-0002 kódszámú pályázati támogatásával valósul meg.)

Ideje:
2021.03.16. 18:00 - 2021.03.16. 20:00
Regisztráció:
Jelenleg nem érhető el
Abstrakt leadási határidő:
Jelenleg nem érhető el
Kézirat leadási határidő:
Jelenleg nem érhető el