Tisztelt Doktori Hallgatók! Kedves Kollégák!
Az Irodalomtudományi Osztály (röviden DOSz ItO) az irodalomtudományi doktori iskolák hallgatóinak és doktorjelöltjeinek szakmai szervezete. Osztályunk 2013. május 24-én tartotta alakuló ülését, azóta is folyamatosan új tagokkal gyarapodik. Célkitűzésünk, hogy mind a hat Magyarországon irodalomtudományi PhD-képzést indító intézményt hatékonyan tudjuk képviselni, a magyarországi és kárpát-medencei doktori hallgatók között a személyes kapcsolatok kiépítését segítsük.
Az irodalomtudományi doktori iskolát indító intézmények (Magyarországon: Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem) külön-külön is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy hallgatóikat bevonják a tudományos életbe, ennek megvalósításához azonban a doktoranduszok aktív részvételére és egyetemek közötti párbeszédre, végső soron egy élénk tudományos közösség kialakítására is szükség van. Osztályunk büszke arra, hogy tagjai rendszeresen részt vesznek a különböző a szakmai rendezvényeken, valamint arra, hogy az osztályt megalakulása óta képviselik a Tavaszi Szél konferencián.
Legfontosabb feladatunknak azt tartjuk, hogy programjainkkal keretet biztosítsunk a képzéseken, intézményeken vagy akár határokon átívelő kapcsolatok kiépítésére, illetve az egyéni kutatási témák minél szélesebb körű bemutatására és megvitatására. Ehhez évente megrendezzük az Identitás, Emlékezet, Történelem hívószavakra épülő konferenciánkat, melynek helyszíne az ELTE Bölcsészettudományi Kara. Havonta szervezünk találkozási alkalmakat. Ezek lehetnek irodalmi tematikájú beszélgetések, illetve osztályunk lehetőséget biztosít arra is, hogy tagjai kutatási eredményeiket ismertethessék, megvitathassák. Eseményeink időpontjait a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztály Facebook oldalán is követhetővé tesszük. (Link: https://www.facebook.com/doszirtud/)
Tagjaink tudományos eredményeinek publikálását megkönnyítendő útjára indítunk egy tanulmánykötet-sorozatot, amelynek különböző darabjai a kutatási témáknak megfelelő nyelven írt szövegeket gyűjtik majd össze.
A DOSz honlapján, osztályunk leágazásán megtalálhatók azok a pályázati felhívások, határidők és tudományos események, melyek egy irodalomtudós PhD-hallgatót érinthetnek. Távlati terveink közöttszerepel, hogy – a határon túli doktorandusz szervezetekkel együttműködve – kárpát-medencei hallgatók részvételével zajló csereszemináriumokat, előadásokat szervezzünk.
Jelentkezés az Osztályba:
Az Osztályba való jelentkezés a kitöltött jelentkezési lap segítségével történik. Kérjük, a jelentkezési lapot az osztályelnök e-mail címére küldje el.
Adatvédelmi tájékoztató