Sajtóközlemény

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény doktori képzést érintő rendelkezései nemrégiben módosultak.

Az új szabályok értelmében a doktori képzésbe olyan módon is be lehet kapcsolódni, hogy a hallgató a mesterképzési szakon folytatott tanulmányai utolsó tanévének tanulmányaival párhuzamosan doktori képzés részét képező felkészülésben is részt vesz. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a doktori képzésben később az intézmény által elismert kurzusokat teljesíti.

A beszámítás feltétele, hogy a hallgató a mesterszakos oklevele megszerzését követően teljesíti a doktori képzés felvételi követelményeit is. Ilyen esetben a felvételi döntéssel egyidejűleg – a felsőoktatási intézmény doktori szabályzata alapján – a mesterképzésben felvett kreditek elismerésre kerülnek.

Ezzel a módszerrel a doktori képzés egyébként viszonylag kötött időtartama lerövidíthető, ugyanis az a doktorandusz, aki él ezzel a lehetőséggel, nem csak a második év végén, hanem már az első éve végén komplex vizsgát tehet.