Pályázati felhívás a 2016. évi Tavaszi Szél Konferencia megrendezésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
 
A Doktoranduszok Országos Szövetsége pályázatot ír ki a 2016. évi Tavaszi Szél Konferencia megrendezésére.
A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen a doktoranduszok számára az eltérő kutatási területek bemutatására, mely egyúttal publikációs lehetőséget is jelent, továbbá nézeteiket megvitassák, személyes és szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki.
 
A rendezvény megvalósításának időpontjai: 2016 tavasza (március, április)
A pályázás módja: A pályázatok benyújtása postai úton és elektronikusan is szükséges.
A pályázat leadásának határideje: 2015. október 31. 12:00
 
A rendezvény lebonyolítása: Körülbelül 400-600 fő részvételét biztosító, szakmai és kulturális programok biztosítása/lebonyolítása.
 
A pályázat tárgya:
- A Tavaszi Szél Konferencia, mint rendezvény egyszeri lebonyolítása. Ez alatt értendő a rendezvény helyszínének és az előadásokhoz szükséges eszközöknek/infrastruktúrának, továbbá a résztvevők szállásának és ellátásának biztosítása.
- A konferencia program komplett elkészítése.
- Kísérő kulturális programok ismertetése.
 
A pályázati dokumentációnak a következőket kell tartalmaznia:
- a rendezvényt megvalósító szervezet rövid bemutatása;
- a rendezvény koncepciója;
- a rendezvény programjának részletes leírása;
- a rendezvény tervezett és az illetékes intézményi vezető által jóváhagyott költségvetése;
- a pályázó intézmény szándéknyilatkozata a pályázatban foglalt kötelezettségek vállalását illetően.
 
A rendezvény finanszírozása a DOSz elnöksége által, a résztvevők számára megállapított regisztrációs díjakból, a DOSz további bevételeiből, illetve intézményi és céges források bevonásával történik.
 
Budapest, 2015. szeptember 30.
 
 
Keresztes Gábor
elnök