IV. Mérföldkő Konferencia, 2016
2016. november 17-20. között a Doktoranduszok Országos Szövetsége hódmezővásárhelyi és szegedi helyszíneken rendezte meg évértékelő és a jövőbeli célokat meghatározó rendezvényét, a IV. Mérföldkő Konferenciát, amelyen mintegy 100 fő vett részt. A rendezvény szervezését a Szegedi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata vállalta. A konferencia elsődleges célja a tudományos osztályok és a doktorandusz önkormányzatok szakmai tapasztalatcseréje volt, emellett nagy szerepet kapott a közösségépítés is.
A négynapos rendezvény hivatalos megnyitójára 2016. november 18-án került sor a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében. Elsőként Almási István polgármester köszöntötte a fiatal kutatókat. Prof. Dr. Szabó Gábor a Magyar Rektori Konferencia képviseletében hívta fel a doktori képzés fontosságára és színvonalának növelésére a jelenlevők figyelmét. Ezt követően Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a doktoranduszok jelentik az ország szellemi jövőjét, így társadalmi felelősségük óriási. A megnyitón köszöntőt mondott Dr. Kőmíves Péter Miklós, a DOSz általános elnökhelyettese és leendő elnöke, Dr. Csiszár Imre a szervezet tiszteletbeli elnöke és Szilágyi Árpád az SZTE Doktorandusz Önkormányzatának elnöke.
Prof. Dr. Szabó Gábor, dr. Illés Boglárka és Almási István a IV. Mérföldkő megnyitóján
2016. november 18-án reggeltől estig folytak a szakmai értekezletek. A tudományos osztályok workshopjait Szabó Péter, Tokody Dániel és Cseh Dávid koordinálta, főbb témáik a következők voltak: (1) a tudományos osztályok gyakorlati működése, jövője, (2) a DOSz és az OTDK együttműködése, (3) a duális PhD képzés kérdései. Az osztályok üléseivel párhuzamosan zajlott a doktoranduszi önkormányzatok workshopja, amelyet Dr. Kőmíves Péter Miklós vezetett le. A DÖK-ök működésével kapcsolatos kérdések mellett megvitatásra került az új képzési rendszer jogi háttere és a résztvevők egyeztetést folytattak a legfontosabb érdekvédelmi teendőkről.
Tanácskoznak a doktorandusz önkormányzatok képviselő
Péntek este Dr. Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing-Menedzsment szakcsoportjának docense tartott plenáris előadást a tudományos utánpótlás helyzetéről, jövőképéről, a doktoranduszokat érintő aktuális kihívásokról és a szervezeten belüli megfelelő együttműködés fontosságáról.
A konferencia harmadik napja során a résztvevők szakmai és kulturális programokon keresztül ismerhették meg Szeged nevezetességeit. 16 órától a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében kezdődött meg az évértékelő szakmai értekezlet, amelyet Prof. Dr. Szabó Gábor az SZTE rektora nyitott meg. Ezt követően Dr. Berkesi Ottó Szeged felsőoktatási tanácsosa köszöntötte a megjelenteket a város nevében. A szakmai program keretében Dr. Gáspár Marcell ismertette az EURODOC, az Európai Fiatal Kutatók és Doktoranduszok szervezetének idei felmérését és főbb eredményeit. A nemzetközi kitekintést követően Dr. Szabó Katalin előadásából értesülhettek a résztvevők a DOSz szociokulturális felmérésének legfrissebb adatairól. Az értekezlet Dr. Keresztes Gábor DOSz elnök kétéves értékelőjével folytatódott, amelyben kiemelte az érdekképviselet és a tudományszervezés területén elért legfőbb eredményeket, valamint ismertette a szervezet előtt álló további célokat.

A szakmai értekezlet megnyitóján Dr. Asztalos Kata, Dr. Berkesi Ottó, Prof. Dr. Szabó Gábor, Dr. Keresztes Gábor és Dr. Csiszár Imre
Az értekezlet zárásaként átadásra kerültek „A Tudomány Patrónusa” és a „Közösség a Tudományért” díjak. Míg előbbit, a DOSz kiemelkedő stratégiai partnerének, támogatójának, Prof. Dr. Pálinkás Józsefnek ítélte oda a bizottság, a „Közösség a Tudományért” díjban azok részesültek, akik a DOSz korábbi aktív tisztségviselőiként tevékenykedtek, majd ezután szerezték meg doktori fokozatukat az elmúlt évek során. Díjban részesült Dr. Csiszár Imre, Dr. Hauck Zsuzsanna, Dr. Pák Krisztián, Dr. Szabó Csaba, Dr. Szlama Adrián, Dr. Tóth Andrea Noémi, Dr. Wirth Roland, Dr. Bayerné Sipos Mónika, Dr. Hegyháti Máté, Dr. Király Orsolya, Dr. Maráz Anikó, Dr. Zaccaria Márton Leó és Dr. Zoványi Nikolett.
A „Közösség a Tudományért” elismerés díjazottjai
A konferencia zárására Hódmezővásárhely-Sóshalmon került sor, ahol a résztvevők megismerkedhettek a környék élővilágával és néptánckultúrájával is.
A konferencia a következő támogatók közreműködésével valósult meg: Hódmezővásárhely Önkormányzata, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatal és Hallgatói Önkormányzata, Hód-Mezőgazda Zrt., Diákhitel Zrt., Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Tehetségprogram, Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A IV. Mérföldkővel kapcsolatos sajtóanyag a következő linkeken érhető el: