Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés

A Doktoranduszok Országos Szövetsége is csatlakozik a FUEN Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéséhez (Minority SafePack európai polgári kezdeményezés) annak érdekében, hogy hozzájáruljon az egymillió aláírás összegyűjtéséhez. [bevezeto_vege]


A DOSz a világ magyarságának nemzeti összetartozásából kiindulva és szem előtt tartva Magyarország, illetve a magyar nemzet érdekeit, hitet tesz a kárpát-medencei magyar közösségek iránti felelősség elvének maradéktalan érvényesülése mellett. Kiemelt feladatként kezeli a kárpát-medencei magyar kapcsolatok fejlesztését, illetve szorgalmaz minden olyan tevékenységet, amely a kapcsolatok elmélyítésére irányul a magyar doktoranduszokkal, doktorandusz szervezetekkel és intézményekkel.


Mindezek tükrében bejelentem, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége is részt vesz a Minority SafePack aláírásgyűjtésében, hiszen kiemelt feladatunkként tekintünk a kárpát-medencei magyar kapcsolatok fejlesztésére. Fontosnak tartjuk azt, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó emberek védelmének javítása, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítése érdekében.


Bár az Európai Unióban 50 millióan tartoznak valamely őshonos nemzeti kisebbséghez, jelenleg nincs olyan átfogó európai uniós kisebbségvédelmi szabályozás, amely megfelelő jogi védelmet biztosítana az őshonos nemzeti közösségeknek. A FUEN kezdeményezése arra irányul, hogy az Európai Bizottság végre foglalkozzon az őshonos nemzeti közösségek jogaival, és az Európai Unió fogadjon el jogi aktusokat a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében.


A Doktoranduszok Országos Szövetsége arra kéri a doktoranduszokat, fiatal oktatókat, kutatókat, hogy a magyar nemzeti közösségek érdekében írják alá a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést.
A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést online és papír alapon is lehet támogatni. A kezdeményezés a www.jogaink.hu oldalon írható alá, illetve további információ is itt érhető el.
 

Álljunk ki a határon túli magyarok jogaiért!
Minden magyar felelős minden magyarért!
Doktoranduszok Országos Szövetsége

Webes felületek:
- www.jogaink.hu
- Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1766314140047451/
- információs videó: https://www.youtube.com/watch?v=PkcLj67ixaA&t=2s


A kezdeményezést itt írhatja alá: www.jogaink.hu

A kapcsolódó tájékoztató és aláírási útmutató letöltéséhez kattintson ide:


Tájékoztató

Aláírási útmutató