Közlemény az ún. „papírgyárak” működésével kapcsolatban

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (a továbbiakban: DOSZ) a Telex.hu-n megjelent „Plagizált, visszavont cikkek, gyanús hivatkozások: Magyarországra is megérkeztek a tanulmánygyárak” publicisztika vonatkozásában a következő közleményt adja ki az ún. „papírgyárak” működésével kapcsolatban:

  1. A DOSZ korábban is tudomással bírt arról a jelenségről, hogy bizonyos vállalkozások kifogásolható tudományos gyakorlatot folytatnak, pl. szerzőség, vagy hivatkozás vásárlás, vagy hivatkozási hálózatok működése irreleváns témákban. Ugyanakkor ezekkel kapcsolatos magyar doktoranduszi érintettségről a fent megjelölt cikk megszületéséig nem volt tudomása.

  2. A DOSZ egyértelműen elítéli a kifogásolható publikációs gyakorlatokat, úgy mint a szerzőség, citáció vásárlás, hivatkozási hálózatok működtetését, a plágiumot és a mesterséges intelligencia önálló alkotó jellegű felhasználását a tudományos munkában.

  3. A fentiek alapján a DOSZ kiemelt feladatának tekinti, hogy a jövőben, felmenő rendszerben létrejöjjenek olyan intézményi szabályozások, vagy egységes nemzeti szintű szabályozás arra vonatkozóan, hogy a szerzői jogsértések mellett, egyértelműen jogellenes magatartásként minősüljenek a Telex.hu cikke által bemutatott kifogásolható publikációs praktikák, valamint, hogy ezekhez a cselekményekhez megfelelő jogkövetkezmények társuljanak.

  4. A DOSZ az ügy kapcsán szeretné felhívni a figyelmet arra is, hogy időszerű lenne a Magyarországon alkalmazott kutatásértékelési és tudománymetriai módszerek felülvizsgálata annak érdekében, hogy a finanszírozáshoz és előmenetelhez észszerűen hozzákapcsolt elvárások ne is támogassák a fenti anomáliák kialakulását.

A fentiek megvalósítása érdekében a DOSZ a soron következő rendezvényein kiemelt figyelmet fordít e problémák bemutatására és megvitatására.

Kelt Budapesten, 2024. október 15. napján

DOSZ elnöksége