Kooperatív Doktori Program 2021

Az első alkalommal a most véget érő tanévben meghirdetett Kooperatív Doktori Program 4,9 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik. Már júliustól lehet pályázni a havi 400 ezer forintos ösztöndíjra - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

A közlemény szerint a kormány célja, hogy a hazai kutatói utánpótlás és minőségi szakemberképzés biztosításával is növelje a magyar gazdaság versenyképességét.

Mint írták, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett Kooperatív Doktori Program (KDP) speciális ösztöndíjprogramként az ipari és szolgáltatói szektorok igényeihez igazodva, célzottan támogatja a tehetséges magyar fiatalok pályakezdését, a gyakorlattal rendelkező szenior szakemberek tudományos életútjának megalapozását.

Különösen fontosnak nevezték, hogy az egyetemisták és a szakmailag elkötelezett munkavállalók megszerzett tudásukat minél nagyobb számban a gyakorlatban is hasznosítsák a partnercégeknél végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikben. A Kooperatív Doktori Programban részt vevő doktori hallgatók választott témájukat vállalati együttműködésben, a felsőoktatási doktori iskolák intézményes keretei között dolgozzák fel.

A program a következő tanévben legfeljebb 100 nyertes hallgató tanulmányait és kutatásait segítheti a havi 400 ezer forintos ösztöndíjjal. Az ösztöndíjat elnyert doktorandusz után jelentős mértékű támogatásban részesül az őt befogadó és segítő doktori iskola, a témavezető és a vállalati szakértő is - tették hozzá.

A támogatást azok a doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók kérhetik, akik a pályázat benyújtásáig még nem teljesítették a komplex vizsgát, vagy akik a 2021/2022-es tanévben kezdik meg doktori tanulmányaikat. A KDP ösztöndíjas jogviszony időszaka alatt az igénylőknek az általuk választott partnerszervezetnél munkavégzésre irányuló jogviszonnyal kell rendelkezniük, amelyért díjazásra jogosultak.

„A Magyarországon elért tudományos eredmények nemzetközi mércével mérve is jók, de gyakorlati hasznosulásuk a társadalomban és a gazdaságban további támogatást igényel. A Kooperatív Doktori Program éppen ezt szolgálja, hiszen a fiatal kutatóknak biztosít új lehetőséget a kiugrásra, a célzott karrierépítésre a kutatás-fejlesztés és az innováció világában” - hangsúlyozta Schanda Tamás.

A programra való jelentkezés várhatóan 2021. július 12-én kezdődik, és 2021. augusztus 31-én zárul. A részletes pályázati felhívás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal oldalán keresztül érhető el - áll az ITM közleményében.