III. Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia

Tisztelt Érdeklődők!
 
A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2014-ben is megrendezi, immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó tudományos rendezvényét.
 
A III. Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia (Az IDK2014 - PTE DOK-, az I. Szakkollégiumi napok - PTE EHÖK - és a Mandulavirágzási Tudományos Napok közös nemzetközi konferenciája) 2014. április 15-17. között kerül megrendezésre a PécsiTudományegyetem Általános Orvostudományi Karán.
 
Az IDK2014 Konferencia alapvető célja, hogy lehetőséget és fórumot teremtsen hazai és külföldi doktoranduszok számára a szakmai eszmecserék, rangos tudományos előadások megtartására, valamint személyes- és szakmai kapcsolatok, együttműködések kiépítésére.
 
A programban, ahogy a korábbi évben is, a klasszikus szekciók mellett helyet kapnak, olyan viták, kerekasztal beszélgetések, amelyek aktuális, több tudományterületet is érintő központi témát tárgyalnak. Az interdiszciplináris szekciók célja, hogy olyan diskurzus és/vagy vita alakuljon ki a prezentációt követően, melynek során a különböző diszciplínák képviselői új nézőponttal gazdagodhatnak az adott témában.
 
A korábbi évhez hasonlóan idén is lehetőséget biztosítunk kimagasló tudományos
eredményeket felmutató, graduális képzésben résztvevő hallgatóknak, prezentáció
megtartására. Rendezvényünkkel párhuzamosan zajlik majd a PTE EHÖK által szervezett I. Pécsi Szakkollégiumi Napok, ezen rendezvényen legjobban szereplő graduális képzésbenrésztvevő hallgatók előadhatnak az IDK2014 záró napján. Az idei évtől a nagyhagyományokkal rendelkező Mandulavirágzási Tudományos Napok is összefonódikrendezvényünkkel.
 
Újdonságot jelent az előző évhez képest egy fotó- és képzőművészeti kiállítás, valamint egy angol és magyar nyelvű tréning, amely a tudományos előadás-technikai készségeket fejleszti. Lehetőséget biztosítunk továbbá a régióban működő cégek, vállalatok bemutatkozására, de felsőoktatási intézmények standjai is színesítik majd a rendezvényt.
 
Az IDK2014 fővédnöke Prof. Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, aki mindig szem előtt tartotta és feladatának tekintette a tudományos utánpótlás nevelést, az eredményorientált innovatív kutatómunkát, így személye példa értékűvé vált a felsőoktatási és tudományos körökben.
 
Rendezvényünkre várjuk minden tudományterületről doktoranduszok jelentkezését hazánkból és külföldről egyaránt. A konferencián résztvevőknek külön szekciókban lesz majd lehetőségük, rangos szakmai bizottság előtt bemutatni kutatási eredményeiket előadás vagy eposzter formájában. Ezen felül természetesen a művészeti alkotások bemutatására is biztosítunk lehetőséget.
 
 
További információkért figyelje a www.idkpecs.hu weboldalt, vagy forduljon bizalommal a rendezvény szervezőihez:
 
Boros Gábor                         gabor.boros@indamail.hu
Dr. Maász Gábor                  gabor.maasz@aok.pte.hu
Dr. Springó Zsolt                  springozsolt@yahoo.com
Kósa Balázs                          kosa.balazs@pmmik.pte.hu
Szijartó György                      gyorgy.szijarto@gmail.com
 
 
A mielőbbi találkozás reményében:
 
 
Kósa Balázs
elnök
Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat
 
 
 
 
Az IDK2014 után, azon doktoranduszok számára, akik prezentációval részt vettek a
konferencián, publikációs lehetőséget biztosítunk a 2014 őszén megjelenő elektronikus
IDK2014 Konferenciakötetben.