Beszámoló a 2013. október 25-én megtartott, „Haza Szolgálatában” című doktorandusz konferenciáról

Beszámoló a 2013. október 25-én megtartott,
„Haza Szolgálatában”
című doktorandusz konferenciáról
 
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2013. október 25-én került megrendezésre a „Haza szolgálatában” című konferencia, amelyen többek között a hadtudomány területén kutató doktoranduszok is lehetőséget kaptak kutatásaik bemutatására. A rendezvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának szervezésében, a DOSZ Hadtudományi és Közigazgatás-tudományi osztályai, valamint a Rendészeti Doktoranduszok Országos Egyesülete segítségével valósult meg.
Osztályunk tagjai is kivették részüket a szervező munkában, a szekcióbeosztások elkészítésétől kezdve a lebonyolításig.
A rendezvényt Prof. Dr. Patyi András, egyetemünk rektora nyitottam meg és beszédet mondott a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke, Csiszár Imre is.
Kilenc szekcióban közel nyolcvan előadás hangzott el, az előadók nemcsak egyetemünkről, hanem az ország számos pontjáról, sőt még a határon túlról is érkeztek. Az előadók a biztonságpolitika, a hadtörténelem, a védelmi elektronika, a kiberbiztonság, a közigazgatás-tudomány, a jog- és rendészettudomány, a katasztrófavédelem, az orvostudomány és a nemzetbiztonság tárgyköreiben adhattak számot kutatásaikról. Az előadásokon nagyszámú érdeklődő néző vett részt.
Osztályunk tagjai közül többen előadóként vettek részt a különböző szekciókban. A Társadalom és Honvédelem című folyóirat következő számában – amely a konferencián elhangzott 53 cikket fogja tartalmazni - közülük 18 főnek fog megjelenni az írása.
A rendkívül kedvező fogadtatás az eseményt követő pozitív visszajelzések alapján ezt a rendezvényt minden évben meg kívánjuk rendezni, ezzel is hagyományt teremtve a doktoranduszok számára.