Agrártudományi Osztály

Bemutatkozás

Az Agrártudományi Osztály 2013. május 25-én alakult meg.  Jelenleg közel 15 tagja van, 6 egyetem 11 doktori iskolájának doktorandusz hallgatóinak részvételével képviseljük a hazai agrár felsőoktatást. A jövőben reményeink szerint a tagok és a képviselt intézmények számát is tovább növelhetjük. Az Osztály tevékenysége az agrárium keretein belül, de a sajátosságokat kihangsúlyozva, azt kihasználva valósul meg.
 
A DOSZ Agrártudományi Osztály céljai:
- a magyar agrár felsőoktatásban résztvevők szakmai segítése,
- a doktorandusz hallgatók összefogása, tudományos előmenetelük könnyítése,
- az agrár doktorandusz hallgatók érdekeinek védelme, közös érdekképviselete,
- a mezőgazdasági aktuálpolitika szakmai véleményezése, segítség nyújtása,
- a szegregálódott agrár felsőoktatás összefogása, a bolognai rendszer hibáinak kiküszöbölése,
- a termelésben és az elméletben tevékenykedők közös platformra hozása.
 
Fontosnak tartjuk a jövő agrár felsőoktatásába belépő hallgatók számára biztosítani a magas szintű oktatás, a gyakorlati oldal számára hasznosítható tudás továbbadását, a kiemelkedő kutatási eredmények bemutatását, amihez az alapot a jelenlegi doktoranduszoknak kell szolgáltatniuk.
 
További célunk egy olyan keresőoldal kialakítása, amelyen nyilvános kutatások mutatkozhatnak be. Tény, hogy egy (akár több éves) kísérlet eredményessége a kutatás kezdetén még nem garantált. Ennek az adatbázisnak a segítségével a hallgató képes lehet belefolyni egy másik egyetem kutatási eredményeibe és saját eredményeit kiegészítve mindkét fél számára hasznos kutatás valósulhat meg. Az agrár felsőoktatás résztvevői közötti összefogás tovább erősítése érdekében évente több tudományos konferencián, programon szeretnénk lehetőséget biztosítani tagjainknak szakmai fejlődésre, kapcsolatépítésre.
 
Ha rövid bemutatkozásunk elnyerte tetszésedet, akkor jelentkezésedet a fenti elérhetőségén keresztül teheted meg a kitöltött jelentkezési lap csatolásával!
 
Korábbi rendezvényeink:
A magyar agrár felsőoktatás aktuális kérdései PhD-s szemmel workshop
 
Tavaszi Szél Konferencia – Agrártudomány Szekció
Megtekinthető itt!
 
Pályázati lehetőségek az agráriumban konferencia
Képek és videó a rendezvényről!
 
Vidékfejlesztés a Muravidéken
Megtekinthető itt!
 
Nemzetközi Szőlő Szaporítóanyag Termelői Konferencia (Keszthely) ITT
 
Kutatás-fejlesztés - innováció az agrárium szolgálatában kiadvány megjelenés 
 
Agrárjogi Konferencia
 
Fiatal Agrárkutató Szakemberek Találkozója

Szabó Péter - Innováció a Szőlőszaporításban - Innovation in grapevine propagation

Kapcsolat

Faludi Gergely
elnök

Intézmény:
Pannon Egyetem Festetics Doktori Iskola

Kutatási téma:
Ivardeterminált termékenyítőanyag felhasználás hatása tejelő szarvasmarha állományban

Elérhetőség:
0670/434-8322
fg910722@gmail.com

Keszte Szilvia
alelnök

Intézmény:
Szent István Egyetem, Állattenyésztés-Tudományi Doktori Iskola

Kutatási téma:
Molekuláris genetikai módszerek fejlesztése és alkalmazása gazdasági és közösségi jelentőségű halfajok vizsgálatához

Elérhetőség:
+36-30-592-81-86
keszte.szilvia@gmail.com

Honlap: https://www.facebook.com/doszato/


Az Agrártudományi Osztály friss hírei

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IX. Nemzetközi Teológuskonferenciája
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IX. Nemzetközi Teológuskonferenciája
2018-12-05 11:41:21

tovább olvasom >
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája
2018-01-24 11:19:11

tovább olvasom >
Meghívó a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztály VII. Nemzetközi Teológuskonferenciájára
Meghívó a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztály VII. Nemzetközi Teológuskonferenciájára
2017-01-05 17:03:15

tovább olvasom >
Fiatal Tudósok Esta HiTO szervezésében
Fiatal Tudósok Esta HiTO szervezésében
2015-12-16 16:42:57

tovább olvasom >
DOSz Karácsony a HiTO szervezésében
DOSz Karácsony a HiTO szervezésében
2015-12-08 14:08:30

tovább olvasom >
Beszámoló a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológus Konferenciájáról
Beszámoló a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológus Konferenciájáról
2015-11-09 10:21:10

tovább olvasom >
A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológus Konferenciájára - Szekcióbeosztás és meghívó
A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológus Konferenciájára - Szekcióbeosztás és meghívó
2015-10-09 11:43:41

tovább olvasom >
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológuskonferenciája - JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ MEGOSSZABBÍTVA
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológuskonferenciája - JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ MEGOSSZABBÍTVA
2015-10-01 15:39:36

tovább olvasom >
Meghívó Hittudományi Osztály ülésre
Meghívó Hittudományi Osztály ülésre
2015-09-17 12:45:43

tovább olvasom >
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológuskonferenciája
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológuskonferenciája
2015-09-04 13:47:56

tovább olvasom >
HTO ülés
HTO ülés
2015-04-29 11:48:07

tovább olvasom >
Konferenciafelhívás- Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológuskonferenciája
Konferenciafelhívás- Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VI. Nemzetközi Teológuskonferenciája
2015-04-21 17:40:26

tovább olvasom >
Meghívó Hittudományi Osztály taggyűlésére
Meghívó Hittudományi Osztály taggyűlésére
2015-02-17 15:54:37

tovább olvasom >
Meghívó - HTO taggyűlésre
Meghívó - HTO taggyűlésre
2015-01-12 15:28:47

tovább olvasom >
Karácsonyi agapé  a Hittudományi osztállyal
Karácsonyi agapé a Hittudományi osztállyal
2014-12-08 16:05:21

tovább olvasom >
Beszámoló a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciájáról
Beszámoló a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciájáról
2014-11-13 15:09:56

tovább olvasom >
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciájának program és szekcióbesoztások
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciájának program és szekcióbesoztások
2014-10-17 14:22:50

tovább olvasom >
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciája
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciája
2014-09-16 12:22:05

tovább olvasom >
Konferenciafelhívás - a Hittudományi Osztály októberben tartja rendezvényét a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciája címmel
Konferenciafelhívás - a Hittudományi Osztály októberben tartja rendezvényét a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok V. Nemzetközi Teológuskonferenciája címmel
2014-05-15 12:09:48

tovább olvasom >
Örök értékek – mai kérdések. A DOSz Hittudományi Osztály szimpóziuma
Örök értékek – mai kérdések. A DOSz Hittudományi Osztály szimpóziuma
2014-03-01 12:19:17

tovább olvasom >
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IV. Nemzetközi Teológuskonferenciája
Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IV. Nemzetközi Teológuskonferenciája
2013-09-02 11:24:11

tovább olvasom >