Dr. Gál András Levente

Bemutatkozás

Születési hely, idő: Budapest, 1970

 
Végzettség:
 
1994-ben
végzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogászként. 
1991-től 1992-ig
folytatott Zürichben sajtójogból, Bécsben ingatlan-nyilvántartásból.
1999-ben
letette a jogi szakvizsgát.
2006-ban
ingatlan-értékbecslő és hivatalos közbeszerzési tanácsadó vizsgát tett.
 
 
Munkahely:
 
 
Egyetemi tanulmányai mellett a Magyar Televízió Híradó Szerkesztőségében külpolitikai és adásszerkesztőként is dolgozott.
1994-től 1998-ig
a Budapesti 99. számú Ügyvédi Irodánál volt ügyvédjelölt.
1999-től 2000-ig
az Oktatási Minisztériumban miniszteri biztosként teljesített szolgálatot,
2000-től 2002-ig
közigazgatási államtitkár volt.
2002-től 2010-ig
saját ügyvédi irodájában ügyvéd.
2010-től 2011-ig
a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
 
 
Közéleti megbízatások:
 
1991-től 1994-ig
az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Hallgatói Önkormányzat elnöke és egyben az ELTE Hallgatói Önkormányzatának első elnöke 1991-ben. 
1991-től 1993-ig
a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének (OFÉSZ) elnökségi tagja volt.
1994 - 1998
a Doktoranduszok Országos Szövetségének alapító tagja és elnöke, majd 1998-tól tiszteletbeli elnöke.
2004-től 2008-ig
a Hungária Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke.
2005-től
a Magyar Közigazgatási és Szervezetfejlesztési Kutatóintézet kuratóriumának az elnöke
2007-től
a Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány kuratóriumának az elnöke
2008-tól
a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. A Semmelweis Innovációs Központ Kft. és a Bolyai Műhely Alapítvány felügyelő bizottságában elnök.
2009-től 2010. május 31-ig
a Nézőpont Intézet Alapítvány felügyelő bizottsági tagja
 

 

Nyelvtudás: angol, német