2020. március 27-én Fókuszban a mesterséges intelligencia

Az „artificial intelligence” (mesterséges intelligencia) kifejezés először John McCarthy 1956-ban, a dartmouth-i konferencián tartott előadásában hangzott el, azóta pedig már olyan tág kifejezéssé vált, amely lefed minden, többé-kevésbé automatikus döntéshozatalra képes algoritmikus folyamatot: ide tartoznak a robotok, önvezető autók, számítógépes algoritmusok, és egyéb más autonóm döntéshozásra képes rendszerek. A mesterséges intelligencia pedig egyre inkább mindennapi életünk részévé válik, ami kapcsán újabb és újabb kérdések merülnek fel több területen is: Lehet-e vallásos egy robot? Van-e erkölcsi érzéke egy önvezető autónak? Mennyiben befolyásolja az emberi ágenciáról alkotott képünket az automatizáció?

A Doktoranduszok Országos Szövetsége Filozófiatudományi Osztálya workshopot szervez, amelyen ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, s amelynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara ad otthont. Az egynapos workshop elsődleges célja, hogy a témában kutatók és az érdeklődők között párbeszéd alakuljon ki. A workshopra olyan vitaindítókat várunk – akár páros jelentkezőket is –, amelyek filozófiai, szociológiai, pszichológiai szempontú megközelítését és áttekintését adják a mesterséges intelligenciával kapcsolatos témáknak.

A beszélgetést moderálja: Héder Mihály (BME-FTT)
Támogatóink: ELTE Társadalomtudományi Kar, Nemzeti Tehetség Program.
Szervezőbizottság: Zemplén-Véber Virág (ELTE-BTK), Szapora Márk (ELTE-BTK), Nagy Tamara (ELTE-BTK), Ruszkai Szilvia Éva (ELTE-BTK, DE-NK)

Jelentkezni 15 perces vitaindító megtartására lehet 1000-1500 leütéses absztrakt elküldésével a dosz.filozofia@gmail.com email címre a következő formai kritériumok betartásával: 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus, másfeles sorköz, sorkizárás, a szerző nevének, státuszának, intézményének és az előadás címének feltüntetése, bibliográfia és lábjegyzetek nélkül. A szervezők a beérkezett absztraktok szakmai lektorálása után alakítják ki az előadók körét. Az előadásokat 20 perces vita követi.  

Facebook: https://www.facebook.com/events/2457723511222546/